Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként híreinkről!

"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal sorozat

Már a legkisebbekkel az ölünkben részt vehetünk a megújuló Babzsák koncerteken, ahol Csiri-biri játék várja a résztvevő családokat. A sorozatot a Rafting Optika támogatja. A koncertet látogató 1-3 év közötti gyerekeket az Aranyalma Játszóház és Fejlesztőközpont közreműködésével invitáljuk az anyukákkal vagy apukákkal közös, kb. 30 perc hosszan aktív, mozgásos tevékenységekre, mely során a picik felfedezhetik a térben való mozgás örömét. A mozgások végrehajtásához irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókát alkalmaznak pedagógusaink. A foglalkozás közkedvelt és elmaradhatatlan kelléke egy hatalmas ejtőernyő, melynek használatával a gyerekek közel kerülhetnek egymáshoz, közösen hajthatnak végre gyakorlatokat, valamint a szülők segítségével játszhatnak benne. A foglalkozás végén a lecsendesítő, lenyugtató dalba már a zenészek is bekapcsolódnak hangszeres kíséretükkel, majd a hangszeres zene átveszi a főszerepet. Ezzel az innovatív kezdeményezéssel a zenekar célja, hogy a gyerkőcöket egy pörgős, aktív játékkal megmozgassa, hogy aztán az elcsendesítés után befogadóbbakká váljanak a zenehallgatás élményére. További újdonság, hogy jelképes árú kísérőjeggyel mindkét szülő részt vehet a Babzsák foglalkozásokon, és a szülők jegye kuponként beváltható bármelyik esti koncertre vásárolt felnőtt jegy megvételekor.

 

Korábbi fellépések:

"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal 2013. április 23. 16:00
"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal 2013. március 19. 16:00
"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal 2013. január 15. 16:00
"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal 2012. december 18. 16:00
"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal 2012. november 20. 16:00
"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal 2012. október 16. 16:00
"Rafting" Babzsák Csiri-biri játékkal 2012. szeptember 25. 16:00
Bab(zs)ák 2012. május 15. 16:00

Rendezvénynaptár

Ligeti: Le Grand Macabre

máj 22. | 19:30 | MÜPA

vezényel: Vajda Gergely

Szabadtéri zenekari PIKNIK

máj 25. | 18:00 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor

Haydn: A Teremtés - oratórium (In memoriam Szkladányi Péter)

máj 29. | 19:30 | Kodály Központ

vezényel: Howard Williams

Évadzáró hangverseny

jún 6. | 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor